Változó szakmai igények a munkaerőpiacon - Készségek, képzések korszerűsítése

A konferencia az Egész életen át tartó tanulás program kezelésével megbízott nemzeti irodák tematikus monitoring hálózata (New Skills Network / NSN) 2,5 éves munkájának eredményeire épít. A 3 éves együttműködés az 'Új munkahelyek, új készségek' témájához kapcsolódó, legjobb gyakorlatként azonosított (Erasmus, Leonardo, Grundvig) képzési projekteknek, valamint a szakmailag kapcsolódó projekteknek ad lehetőséget a bemutatkozásra, tapasztalatcserére, kapcsolatépítésre.

A Tempus Közalapítvány pedig a frissen megjelent pályázati felhívásra benyújtandó pályázatok előkészítését kívánja szolgálni.
A konferencia témájának középpontjában a KKV-k állnak, mert az NSN együttműködés egyik fontos megállapítása az volt, hogy nem lehet hatékonyan kialakítani, bevezetni a munkaerő-piaci igényekhez igazodó, új vagy újszerűen alkalmazandó készségeket, megújuló képzéseket a KKV-k bevonása nélkül.

A konferencia témájának megalapozását két, tágabb kitekintést nyújtó előadás szolgálja. A CEDEFOP átfogó, nemzetközi adatgyűjtése a magyar és nemzetközi statisztikák összevetését teszi lehetővé.
Az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaságtudományi Intézet 'Munkaerő-piaci előrejelzések készítése, szerkezetváltási folyamatok előrejelzése' c. TÁMOP kiemelt projekt kutatásai a magyar helyzetről, viszonyokról tudnak érdekes és hasznos információt szolgáltatni a konferencia résztvevőinek.

A konferencia előtt lehetőséget nyújtunk kis- és középvállalkozások érdeklődő résztvevői számára, hogy egy rövid felmérés keretében saját tapasztalataikat megosszák az előadókkal.

Kérdőív KKV-k számára: képzések - készségek - igények - lehetőségek

Helyszín:
Tempus Közalapítvány
1093 Budapest, Lónyay u. 31.
Elérhetőségek és térkép

A rendezvényen való részvétel díjtalan, de előzetes regisztráció szükséges, melyet az oldal alján található on-line jelentkezési lapon tehet meg.

Program:

9.30-   Regisztráció

10.00-10.30   Köszöntő
Felvezetés a témához: az NSN projekt (www.newskillsnetwork.eu)

10.30–11.15   KKV-k munkaerő-piaci perspektívái 2020-ban: szakterületek, foglalkozások készségigénye, képzettségi szintek - trendek Magyarországon és az EU-ban
Steve Bainbridge, CEDEFOP (az előadás nyelve angol, tolmácsolást nem biztosítunk)

11.15-12.00   Munkaerő-piaci előrejelzések készítése, szerkezetváltási folyamatok előrejelzése - TÁMOP-2.3.2-09/1-2009-0001 kiemelt projekt eredményei, tapasztalatai (elorejelzes.mtakti.hu/projekt)
Bakó Tamás, MTA Közgazdaságtudományi Intézet

12.00–12.30   Kihívások és problémafelvetés - az NSN záró konferencia tapasztalatai résztvevői szemmel (www.newskillsnetwork.eu/page/nsn_finalconference)
Hartányi Mária, igazgató; PROMPT-G Számítástechnikai Oktatóközpont Kft.

12.30–13.30   Ebédszünet

13.30-16.00   Kerekasztal-beszélgetés (közben kávészünet):

KKV-k szerepe a képzésben és a foglalkoztatásban
Szakmai és menedzsmentképzést nyújtó projektek eszköztára, tapasztalatai

Egy „jó gyakorlat" (best practice project) részletei:
Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara: Euro Crafts 21 - Developing competence for sustainable management in European handicraft / LLP-LDV/TOI-08-AT-0015
(www.adam-europe.eu/adam/project/view.htm?prj=3766; www.eurocrafts21.eu/project/project)

Magyar főpályázók projektjei:
Bács-Kiskun Megyei Agrárkamara: Stress Prevention Activities Training / LLP-LdV-TOI-2009-HU-003
(www.adam-europe.eu/adam/project/view.htm?prj=5316; www.stress-management.hu)

Trebag Vagyon és Projektmenedzser Kft: Training material of herbs for supporting agricultural SMEs / LLP-LdV-TOI-2010-HU-008
(www.adam-europe.eu/adam/project/view.htm?prj=7832; www.herb-education.eu)

Békés megyei Kormányhivatal: Developing a system for Inspiring and Mentoring the Starting up of New Businesses on the basis of the Belgian, Portuguese and French models / LLP-LdV-TOI-2010-HU-008
(www.adam-europe.eu/adam/project/view.htm?prj=7833; vallalkozaskelteto.hu)

Budapesti Gazdasági Főiskola: ENtrepreneurship by E-Learning For Adults / LLP-LdV-TOI-2011-HU-018
(www.adam-europe.eu/adam/project/view.htm?prj=8776; http://en.bgf.hu/projects/enelfa)

PROMPT-G Számítástechnikai Oktatóközpont Kft.: SME 2.0 - PROACTIVE NETWORKING IN THE BUSINESS / LLP-LdV-TOI-2011-HU-012
(www.adam-europe.eu/adam/project/view.htm?prj=9168; www.smepro.eu)