Telek 23 Kft.

A Telek 23 Kft 1996-ben jött létre azzal a céllal, hogy az alapító tagok oktatással és tananyagfejlesztéssel kapcsolatos tevékenységének keretet adjon. A cég magyar és külföldi pályázatokban való részvételének eredményeképpen több elektronikus tananyag, nyomtatott kiadvány és multimédiás fejlesztés született mind a nyelvoktatás, mind az informatikai oktatás területén. A cég aktívan részt vett Magyarország első informatikai vizsgaközpontjának, a LEXINFO-nak akkreditációs munkálataiban, munkatársunk jelenleg is pretesztelési, vizsgasor-fejlesztési és vizsgáztatási feladatokat lát el. Szakembereink a tananyagfejlesztés mellett kutatómunkát végeznek az oktatással kapcsolatos területeken is, mint például értékelés, előzetes tudásbeszámítás, alapkészségek fejlesztése stb. Ez utóbbi vezetett el Grundtvig projektünkhöz, amely a 45 év fölötti nők alapképzésével, átképzésével és munkahelykeresésével foglalkozik. Másik Grundtvig Partnerség projektünk, mely 2011-ben indult, 11 ország részvételével a generációk közötti szolidaritás elősegítésének kérdéseivel foglalkozik.
Érdekeltsége, szerepe a klaszterben: 
A Telek 23 Kft - profiljának megfelelően - a klaszter tevékenységi körei közül az alábbiakban tud tevékenyen részt venni: - nyelvoktatás és az oktatással kapcsolatos hagyományos és elektronikus tananyagok fejlesztése, tesztelése és értékelése, - szakmai angol tananyagok kidolgozása és kipróbálása (informatikai, üzleti stb.), - újszerű értékelési módok továbbfejlesztése és kipróbálása a szakképzés és a nyelvoktatás területén (projekt és portfólió módszer, elektronikus ön- és tanárértékelést segítő tesztsorok összeállítása stb.) - projekt menedzselés és szervezési, valamint tolmácsolási feladatok ellátása - fordítási tevékenység.
Típus: 
Klaszter alapító tag